Életközösség
A bizalom zarándokútján – alakuló máriakéméndi életközösségünk
Keresztény és Istent kereső embereknek (fiatalok, családok, egyedülállók és
nyugdíjasok) szeretnénk egy közösséget és helyet adni ahhoz, hogy Isten jelenlétét
tapasztalhassuk együtt. 1994-ben indult „zarándokutunkon” sok csodával és kedves
emberrel találkozhattunk. Legfontosabb találkozási helyünk a rendszeres taizé-
i ima. Itt megéljük azt, hogy az Isten mennyire formál minket, ha mindig újra és
újra megjelenünk előtte és rábízzuk az életünket. Megélhettük már, hogy ebből
a kis érzékeny csírából, sok külső és belső vihar ellenére egy erősödő növény
alakult. Jelenleg két család él folyamatosan Máriakéménden és néhány közelebbről
- messzebbről érkező résztvevő ember erősíti a csapatot. Közösségünk nem
részesül az Alapítvány támogatásában, hanem tagjaink az Alapítvány önkéntes
vagy alkalmazott segítői. A közösség tagjai önfenntartóak, de ahol lehet, egymást
támogatják. Együttélési formánk és szokásaink alakulóban vannak. Szeretnénk az
életvitelünkön annyit egyszerűsíteni, hogy egyre több idő álljon rendelkezésre a
karitatív munkában, a közösségi és egyéni lelki fejlődésben.

A Máriakéméndi Gyertyaláng Gyermekfalu Alapítványt a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja